A képi nyelv többek között szimbólumokból áll, amiknek többletjelentéseik, rejtett tartalmaik vannak. A szimbólum az ami láthatóvá teszi a láthatatlant, kifejezhetővé a kifejezhetetlent. Viszont természeténél fogva rejtett tartalma kizárólagosan nem fogalmazható meg, ebben rejlik kulcsszerepe, ami a megfigyeléseink tárgyát képezi, és szemléletformáló hatású. A történeteink képeiben rejlő szimbólumok megfigyelése által rábukkanunk, mik azok a gátló érzelmek amik miatt a belső jelzéseinket figyelmen kívül hagyva ugyanazokban a szorult helyzetekben találjuk magunkat vagy nehéz érzelmekkel teli élményeket élünk meg.
A bal agyféltekéje az embernek a racionális gondolkodásért, az ok-okozati gondolkodásért felel, az időt és a teret érti, a mélyreható elemzést, objektív. Vagyis mindenben keresi az értelmet, kategóriákban gondolkozik, ő a logika és a praktika. A jobb agyfélteke azonban holisztikusan működik, egységben kezel, ez a helye a kreativitásnak, az érzelmeknek, amik idő és tér nélkül is léteznek. Ez a helye a képzeletnek, az irracionálisnak, az intuíciónak. Míg a jobb agyfélteke azt mondja, hogy valósítsuk meg azonnal, a bal agyfélteke azt mondja, hogy előbb vizsgáljuk meg. A jobb agyfélteke a szikra, a bal pedig a stratégia. Mindkettő agyfélteke használata szükséges az élethez, de a kettő összehangolása lényeges feladat ahhoz, hogy az ember kiegyensúlyozott életet tudjon élni. Ma az emberek zöme bal agyféltekés működésre van kondicionálva, főleg itt Európában. Az érzelmi oldalt vagy elveti, vagy nem ismeri fel, ennélfogva az abban rejlő lehetőségeket is próbálja ésszel megoldani, magyarázni, és mivel ismeretlen számára, az elemzési folyamatban azonnal el is veszíti a lényegét, ezzel sutba dobva a kreativitást életének formálására vonatkozóan.
Szimbólumokban élünk. A valóságot alkotó elme mindig torzítva konstruál képeket, ami nem feltétlenül rossz, de ha huzamosan rossz érzés kíséri a helyzeteinket, akkor tudni érdemes, hogy belső jelzéseink gátoltak, és az intuíciónkhoz nem vagyunk képesek kapcsolódni. Azért lényeges kapcsolódni az intuíciónkhoz, mert fontos, hogy a belső jelzéseket meg tudjuk figyelni. Ha nem figyelek rájuk, akkor ott maradok ahol nekem rossz, vagy elmegyek oda ahol nekem rossz, vagy nem mondom, hogy nekem mi a rossz, vagy mi a jó, Mert a torzított valóságban -érzelmi gátoltságban - nem látok rá, a belső jelzéseimet figyelmen kívül hagyom. Rajtam kívül senki nem tudja megmondani, hogy valójában mi a rossz, vagy mi a jó nekem.
A képi nyelv megismerése, vele való munka során a személyiség kibontakozását gátló rossz érzés oldódik, és egyszerűen érzelemmé, érzetté válik. Úgy lehet ezt elképzelni, hogy az addig befutó jel- korábbi kínos, vagy kényelmetlen helyzet- már nem reagáltat érzelmileg. Ugyanaz a szituáció nem feszülést okoz, hanem kíváncsisággal teli feléfordulást vagy felmerülő félelemben higgadt mozgást. A kíváncsiság a hajtóerő bennünk, ha nem lennénk kíváncsiak, akkor robotok lennénk, nem szeretnénk eljutni ismeretlen helyekre, és nem lenne fejlődés sem a világon, sem technológiai, sem semmiféle fejlődés, ami egy másik oldalról megközelítve egy rend része és ez a rend magában hordja a fejlődés kíváncsiságát. Valójában mi emberek alapvetően nem fejlődni szeretnénk, hanem kíváncsiak vagyunk. A kíváncsiság egy része legátlódik gyerekkorban. A kíváncsiság nyitottság, az ember ilyenkor nyitott új megoldásokra is, és akkor hallgat meg értőn más embereket, és befelé ekkor tudja tudatosítani a belső jelzéseket, vagyis érzelmeket. A konfliktusok feloldásai a kíváncsiság függvényében feladattá válnak, nem elkerülendő problémának.
Krízisek vannak az életben: megszületünk, testvérünk lesz, serdülünk vagy életközép válságban vagyunk, amik nehéz élmények lehetnek. Nehezek, mert az adott korábbi viselkedésünkkel, megtanult módszereinkkel, amiben a problémánk kialakult a további kibontakozásunk érdekében, a megoldást nem találjuk, mert nem ott van. Nem lehet ott és abban a formában megoldást találni, ahol a kibontakozás szükségességéért az a probléma megszületett. Nem láthatok rá valamire, ha épp benne állok. Viszont annak szimbólumában rejlik a kulcs! Mivel a krízis szimbólumában ott lelhető a magasabb nézőpont megtalálásának képessége, magasabb szintről való rátekintés a szituációra, ezért ebben van a megoldás is. A szemlélet berögzülése, keretmegtartó akarata, majd mássá formálódása maga a folyamat, amit a képek, történeteink szimbolikusan megmutatnak nekünk, közvetve érintve meg a lényeget, segít hogy később a szituációra máshogyan tekintsünk rá. A szimbólum dinamikusan alakul bennünk, ahogyan az érzelmek alakulnak a fogalmaiban, jelentésének tartalmaiban. Az alakulása lesz a megoldása, hozza el a más nézőpontot, ahol már sokkal inkább az intuíció terében engedem magam működni.
Ha kíváncsi vagyok, akkor asszertiv vagyok, figyelek a saját és a másik szükségleteire is. Ahogyan információt adok magamról, úgy képes vagyok el is engedni, és közben be is fogadni a felém áramlót, gátlás nélkül, viszont biztos határokkal rendelkezve, mert tudom, hogy ki vagyok, tehát mit érzek és mit gondolok az adott helyzetben. Ez esetben az igaz működés a bennem futó tartalmaknak, az általam megnyilvánult szimbólumaikban való igaz működésemet jelenti.
Az érzelmek kicsipkedése a szimbólumaink jelentéstartalmaiból valójában az életünk útja. Ez az oldás, feloldódás, kibomlás lényege. A valakivé, valamivé válás helyett maga a formálódás és alakulás az út. A válságainkban pedig tudatosíthatjuk a megoldásaink szimbólumait.
Energia szabadul fel ott, ahol addig az érzelem elnyomására, eltolására, vagy lefojtására ható erő működött.
Szeretettel látlak!
Önismeret és kibontakozás-jelentkezés