„A kreativitás alapvetően nem más, mint mindannak átrendezése, amit tudunk, annak érdekében, hogy megtudjuk, amit nem tudunk (Fisher, 1999)”
A kreativitás szükséges a problémáink megoldásához. A kreativitás megjelenésében nagyon fontos tényező a játékosság, ami a kíváncsisághoz köthető. A játék mindig rögtönzést jelent, ami egy bizonytalansági tényező, vagyis kiszámíthatatlanná teszi a folyamatot. A kockázat mindig feszültség, és magában a játéktérben ahol egyfajta szabályrendszer szerint zajlik a játék, a személyiségtől függően kibontódik ennek a kockázatnak a lényege, drámaisága, ez adja az eredetiségét. Ez a játéktér az alkotás tere, ami bennünk zajlik, de össze van kapcsolva a külvilággal is, és fontos tudni, hogy a valós idő és tér keretein kívül zajlik, tehát intuíciót követ. A játéktérben a kíváncsiság áttevődhet a „valós” életbe, oda, amit hétköznapoknak hívunk, de ehhez szükséges a játéktérnek a megismerése és megértése önmagunkban. A játékban felvetődő probléma megoldása mindig nyitott, vagyis egy adott problémára több megoldás is lehetséges a játék "valóságában". Ez a hétköznapi életünket sokszor eredményessé tehetné, de nem csak egy adott kognitív feladat megoldásában, hanem egy kapcsolat alakulásában is nyomós szerepe lehet.
Feltérképezhető a játéktér: Hogyan történik ott az alkotás, a játék, hogyan jelenik meg benne az adott kockázati tényező, ami valamiféle izgalmat és feszültséget okoz? Mit hordoz magában ez a feszültség?És vajon a hétköznapi életemben hogyan jelenik ez meg, vagy miért nem jelenik meg kreatív formában?
Talán ez a legfontosabb kérdés a saját tapasztalatom szerint azok esetében, akik elakadtak az életútjukon bármilyen szempontból, akár karrier, akár kapcsolatok terén.
A kreativitást többek között jellemzi a hajlékonyság, a könnyedség, az eredetiség, a problémára való fogékonyság és annak átfogalmazása. Beláthatjuk, mindezek alapján, ha egy probléma szorongató, akkor ezek a tulajdonságok nehezen, vagy egyáltalán nem érhetők el. Mindaddig míg egy probléma a térben, időben zárt, és egy adott -általában rossz érzéseket keltő- gondolathalmazban forog, vagy épp meg sem fogalmazható, addig a kreativitás nem jelenik meg. Ameddig valamit nem tudok nevén nevezni, addig nem ismerem. Ahhoz, hogy meg tudjam nevezni, szükséges megismerni. Így van ez az érzelmekkel is. Amíg nem tapasztaltunk meg egy érzelmet, addig nem ismerjük. A megélése fontos, de megtapasztalni annyit jelent, mint tudatosítani, nevén nevezni, a sötétből, bizonytalanságból kihozni a fényre.
A képalkotás valamiről-és most a legtágabb értelemben veszem a fogalmat- akár kívül jelenik meg külső tárgyakra, emberekre vetülve, mindig köthető egy belső reprezentánshoz, egy kialakított képhez önmagunkban, pontosan ott ahol a belső képalkotónk játéktere helyezkedik el. Ebbe a játéktérbe bepillanthatunk, és felhozható onnan az a feszültség ami ott és akkor gátolva jelenik meg, és nem engedi hogy egyes helyzetekben (munkahelyi, párkapcsolati) a kibontakoztató, emelő, kreatív minőségünk megnyilvánuljon. Észrevesszük magunkon, amikor már nem tudunk befogadni más véleményeket a sajátunkon kívül, vagy azokat kényszerítő erejűnek találjuk magunkra nézve. Ezeket az érzelmeket érdemes megfigyelni. A megfigyelés azonban nem okkeresést jelent, elsősorban nem a múltban való keresgélést, hanem ebben a játéktérben való érzelmileg aktív részvételt, itt és most. Megfigyelhetők a képek,szereplők, események, és ahogy szépen lassan megismerjük őket, kibontakozik a történet, és nevén nevezhető az, ami korábban nem volt ismert, és a szorongás elmúlik. Ez a folyamat sosem lineáris, és a fentebb leírtak egy nagyon sematikus megközelítést mutattak be.
A megismerés folyamata függ attól is, hogy már mennyi ismeretem van magamról az élményeimben. Hiszen ehhez fog kötődni az újabb ismeret, ez alapján tudunk átfogalmazni egy problémát, mert van ismeretem egy adott probléma megoldásáról. Az érzékenység, hajlékonyság, vagy a könnyedség kibomlása mindig feltételezi ezen fogalmaknak a poláris megfelelőjét. Az érzékenység tartalmazhat túlérzékenységet, sértődékenységet, a hajlékonyságban a bizonytalansági tényező a keretek megtartásának neheze, a könnyedségben pedig megfogalmazódhat a túloldalon a felelőtlenség bizonytalansága. Ezek mind egy fogalmi minőség polaritásai, a bennük felszínre hozható nehezebb érzések a teljességüket formálják, már belevonva azt a kockázati tényezőt is, amiből az egész kiindult, és ismeretlen tartalom információjaként mint valami kód átformálódott, és átformált tartalmakat.
A kíváncsiság, kreativitás felé tartunk amikor a belső képalkotónkkal kapcsolódunk, a belső szabályrendszerek átalakulnak, képesek leszünk azoktól elszakadni, és új összefüggéseket találni. Ezáltal tudjuk meg azt, amit addig nem tudtunk, és feszültségként jelent meg bennünk, ami már nem zárt problémaként, hanem nyitott problémaként jelenik meg: ami pedig befogadja önmagába a megoldásait. Az alkotás-képalkotás megold, felold, oldoz, azoknak a sémáinknak a kötelékeit, amikben szorongatva érezzük magunkat és megjelenik egy adott személlyel való kapcsolatunkban.
Érdemes elindulni a képalkotás felé a bizonytalanságainkból, mert rájuk látva olyan megoldás érkezhet, ami a korábbi szorongató helyzetben már nem okoz kibillenést, és öngyógyító mechanizmusok indulnak be általa.
A képalkotásra bárki képes, aki így dönt, örömmel segítelek ezen az úton, ha elakadtál a karrieredben, megrekedtél az életed valamely területén. Tudd, hogy az elakadás már egy kibontható csomag, és a megoldást már eleve tartalmazza, hiszen azért jött létre. Érvényes ez a kijelentés bármilyen élethelyzetben, amiben nehéz érzelmekkel, megfoghatatlan szorongásokkal szembesülsz. Ezeknek a nehéz érzelmi minőségeknek a harmonizálása, kifuttatása az egészlegesség felé megoldást hozhat, megnyugvást a nehéz időszakainkban,és tanulható, ezért később saját magad is végezheted önállóan.
Időpont kérés kapcsán vagy ha kérdésed merülne fel, keress az alábbi elérhetőségeimen:
Sebestyén Judit
+3630-575-7504